Épp Gitta nyersétel hétvégéjére tartottam, mikor volt egy érdekes beszélgetésem.

A vonaton megismerkedtem egy rendkívül kedves, intelligens, fiatalos és bölcs nagymamával. Egy kabinban utaztunk. Szeretek álarcok nélkül, őszintén élni, mert így nem pazarlódik el az amúgy is rövid életidő felesleges felszínességgel. Mellettünk egy apuka utazott két öt év alatti kisgyerekkel. Ha szülő vagy, akkor tudod, hogy ez mekkora kihívás lehet egy apukának, de hősiesen állta a sarat. Fehérváron leszálltak, az anyuka a peronon várta őket. Ezzel indult a beszélgetésünk igazán, hogy nem kis dolog, amit ez az apuka tett, sokan be sem vállalták volna ezt, pláne, hogy legalább másfél órás utat tett meg az élénk és virgonc kissrácokkal, akik ketten kétfelé csicseregtek és szaladtak. Mesélt az unokáiról útitársam, az egyik lányának ikrei vannak..., na még az egy nagyon szép életfeladat. Nekem az egyetlenem is nagy kihívás volt huszonévesen. :) Mindkettőnk számára izgalmas témákról olyan őszinteséggel és nyíltsággal beszélgettünk, mintha ezer éve ismernénk egymást és meghitt, bensőséges kapcsoltban lennénk. Nem is annyira az foglalkoztatott, hogy mitől boldog egy tartós házasság, mert erre szuper alapelveket ismerek, amik kipróbáltak és beváltak, hanem inkább az, hogy hogyan lehet jól választani társat. szent meggyőződésem, hogy ez az egyik legfontosabb összetevője egy tartós, boldog párkapcsolatnak. És jó lenne birtokában lenni ennek a készségnek, hogy a megfelelő személynek igent mondani. De ahhoz meg kell tudni ismerni őt. Na de hogyan? A kampányidőszakban mindenki a szebbik felét mutatja, rosszabb esetben egy szépnek tűnő álarcot, amit ha elhiszünk és elköteleződünk, nagy és kellemetlen meglepetések érhetnek később. Jó lenne látni előre a lehetséges buktatókat. Na de hogy derül ki, hogy ki is ő valójában? Szegeztem Hildának a kérdést, túl az út felén, ahol már sürgetett az idő, mert ő hamarabb leszállt, mint én. És kaptam egy bölcs javaslatot, amire még sohasem gondoltam:

"Mindenképpen tedd ki valami erőpróbának! Menjetek el pl túrázni. Egy 15km már emberpróbáló lehet, ha nincs hozzászokva. Itt már kikerül a komfortzónájából, és az álarcok is leolvadnak róla az izzadságcseppekkel. :) Na és ekkor, amikor már nem tudja tartani magát egy általa kedvelt álarchoz és kellőképpen kimerült, na ekkor beszélgess vele olyan dolgokról, amik számodra fontosak, mert ekkor már nagy valószínűséggel őszintén fog reagálni, és le tudod tesztelni, hogy hosszú távon igent mondanál-e arra, aki ő valójában."

Minden egyes kérdésre kapott válasz, egy lehetőség arra, hogy ne a saját hibáinkból kelljen tanulni. :)

Megszívleltem amit mondott, egyszer, ha alkalmam adódik rá alkalmazni is fogom. :)

Végül Hilda leszállt, és kicsit később én is megérkeztem a Délibe.

Egy hete érkeztünk haza. Minden tábor különleges meglepetéseket tartogat, sosincs két egyforma. Noha a programokat és az ételeket előre tudjuk, mégis annyi meglepetés és csoda történik, amit itthon ülve el sem tudnék képzelni. Talán elmesélni nem, csak átélni lehet, de azért neki ugrok. 

Ez a tábor is úgy indult, mint a többi. Hetekkel előtte kiküldtük az e-mailt a résztvevőknek, hogy jutnak el, mit kell tudni a táborról, milyen programok lesznek és mit érdemes magukkal hozniuk (nagy adag nyitottságot mindenképp :) ). A régi motorosok azonnal lefoglalták a helyeiket a masszázsra, tudva, hogy hamar betelnek az időpontok. Drága Marika (aki egy tábort sem hagy ki)  rám írt, hogy  mikor legyen a Déliben, mert nagyon szívesen elvisz. El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok neki érte. 

Indulás előtt még beszélgettünk kicsit, hol fog várni, és mindenképp ott lesz, bármi történjen is :). Megbeszéltük, hogy milyen izgatottan várjuk ezt a tábort és neki láttam átszelni az országot. 

Útközben a vonaton volt egy klassz beszélgetésem arról, hogyan derítsük ki, hogy aki csapja nekünk a szelet, ki is valójában. :) Ide kattintva olvashatjátok, ha kíváncsiak vagytok rá. :)

Marikáék már a kávézóban vártak. Bepakoltunk a kocsijába, és útra keltünk. Ahogy elhagyjuk a város zaját csodás helyeken visz az utunk a Pilisbe. Útközben elmeséljük egymásnak mi történt velünk az előző tábor óta. Marika 61(!!!) éves, növényi étrenden él, és a korát meghazudtoló frissességgel és bátorsággal mindenféle egészségtudatos kalandban szerte a világon. Most épp búvárkodott és cápákkal úszott, csodálatos víz alatti videókat és képeket készített. Hát szerintem félelmetes volt, csodálom a bátorságát és a lelkesedését! :) 

Az étkezéssel kapcsolatban is mindig kapok egy új nézőpontot az odaút során Marikától; most épp a nyákosító ételek elhagyásáról beszélgettünk, olimpiai bajnokok tapasztalatai által mondott példákat erre.

Elsőnek érkeztünk. Vittem finom vegán ebédet, közösen falatoztunk, aztán Gittáék is megérkeztek. Kicsomagoltunk, berendeztem a masszázs szalont :) és elkezdett élettel, nyüzsgéssel megtelni az ökopanzió, amikor a résztvevők is szállingóztak. 

A vacsora előtt volt néhány masszázs, és egy kedves eligazítás Gitta részéről, hogy mik azok a nagyon fontos tudnivalók, amikkel élvezetesebbé tehetjük magunknak a tábort. Bemutatta a stáb tagjait, pár szót mi is beszéltünk, szerveződtek spontán programok a résztvevők kérése alapján, azokat is bevettük a napirendbe. 

Már az első vacsoránál mindenki el volt ragadtatva, hogy milyen egyszerűen lehet finomat enni élő, nyers, enzimdús alapanyagokból, arról nem is beszélve, hogy milyen hamar elkészült a résztvevők közreműködésével az aszat paradicsomos mártogatós. 

Szakács Viki dietetikus is velünk tartott, majd vacsi után meghallgathattuk a szakmai előadását az egészséges táplálkozásról. Kiemelte a mozgás, a táplálkozás és a lelki egészség egyformán fontos szerepét az egészség megőrzésében és helyreállításában. Elismerte, hogy a növényi étrend (legalábbis eleinte) sokkal több tudást, szakértelmet és időt igényel, mint bedobni egy hamburgert a gyorsétteremből, vagy venni valami péksütit a reggeli rohanás közben. De mi pont azért voltunk ott, hogy megtanuljuk ennek minden apró mesterfogását. :) 

Jó volt tapasztalt szakember szájából hallani, hogy a növényi táplálkozással több rostot viszünk be a szervezetünkbe, ami eleinte kihívás lehet az ellustult bélrendszernek; ám érdemes átlendülni a kezdeti esetleges nehézségeken, mert nagyon rövid időn belül megtapasztalhatjuk a pozitív hatásait:gyorsabban fogunk tudni reagálni, élénkebbek, energikusabbak leszünk, javul a hallás és a látás, valamint gyorsabb lesz az anyagcsere (tisztulás indul meg), aminek következtében könnyebbnek érezzük magunkat és a napi rutint.

Azt tanácsolta, hogy folyadékkal kezdjük a nyersevést. Legalább 1 zöldturmix naponta. Ez felüdítő, vitalitás fokozó és sokkal élénkebb lesz tőle az ember. Jó megoldás arra, hogy a sejtjeinket is tápláljuk.  (Ha kíváncsi vagy rá, hogy tudsz olyan zöldturmixot csinálni, ami nem csak egészséges, hanem finom is, akkor jelezd és szívesen megosztom ezt is). Iszok is egyet az egészségetekre :D

A résztvevők közt több pár is volt, akik a közös fejlődésre szavaztak a kikapcsolódás mellet; volt, aki a barátnőjét, fodrászát vagy munkatársát hozta el. A legtöbbet tanulni a közös ételkészítésekkor lehet, mert ez az egyetlen lehetőség amikor lépésről lépésre láthatjuk hogyan készülnek gourmet mesterfogások egyszerű alapanyagokból (gyümölcs, zöldség, magvak, aszalványok). Gitta a könyveivel és a nyersétel táboraival történelmet ír, érdemes ellesni tőle azokat az apró kicsi nyuanszokat, amitől nem csak egészséges élő ételeket tudunk mi is itthon alkotni, hanem rendkívül finomak és szemet gyönyörködtetőek is lesznek. Ezek ingyenes ételkészítési workshopok a táborban, mindegyik egyszeri és megismételhetetlen alkalom, ahol együtt alkothatunk és fejlődhetünk. Érdemes mindegyiken ott lenni és nyomon követni!!! :)

Nagyon finom és különleges ételeket ettünk. Az étlapról szemezgetve a teljesség igénye nélkül:

Könnyű sütőtökleves, diófasírt, cukkini spagetti avokádó pestóval, lenkenyér "pecsenyezsírral", lilakáposzta saláta naranccsal és gránátalmával; töltött káposzta.

Az édességek: Zserbó(!!!) :), gyümölcsös kókuszkocka csokikrémmel, mákos bejgli (!!!) :), granola, diótej, nyers brownie, kókusztej.

A programok közt volt Kőrösi Gábor esti instrumentális koncertje (Gitár és Hang), amit bekuckózva hallgattunk kényelmes fotelekből a nappaliban, miközben a kandalló melegét és a töklámpás hangulatos fényét is élveztük a nyers mákos bejgli és zserbó után. :) Nagyon el voltunk kényeztetve. :)

A Nia tánc elhozta a táborba a mozgás örömét, minden porcika átmozgatását és a felszabadultságot, az amúgy is vidám hangulatba. 

Színeztek mandalát, és korán kelők megszavazták a reggeli jógákat is Mirjammal. 

A stáb egyik tagja, Kata, aki a konyhában segített szintén masszőr volt, és kaptam tőle egy (illetve több:) csodálatos dinamikus thai masszázst. Jól elvoltunk, hajnalig trécseltünk és új fogásokkal bővült az eszköztáram. :) Hála érte! 

Kétszer is kiléptem a komfortzónámból, amit Gitta csodálatosan empatikusan kezelt, ami úgy érzem közelebb vitt hozzá és nagyon tisztelem érte. Minden problémára tud egy megnyugtató megoldást, amit a legnagyobb megértéssel és együttérzéssel kínál fel. 

A zárókört is a nappaliban tartottuk családias hangulatban. Előtte Gitta bemutatta milyen légiesen bátor akrobatikus elemeket tanult mostanában. Örömmel reptettem meg, bár bevallom Ő sokkal bátrabb és gyakorlottabb volt, mint én. 

A végére meglepett minket a Datolyakirály is, akitől vásárolhattunk, így egy komolyabb datolya rakománnyal tértem haza. Ricsi velünk maradt ebére is, jókat beszélgettünk.

Jóval több csodát és meglepetést tartogatott számomra ez a tábor, mint amit el tudtam volna képzelni, hálás vagyok, hogy ott lehettem és megélhettem mindezt. :)

Végül a résztvevők nyilvánosan megosztott fotóiból szemezgettem, bár sok mindent nem sikerült lencsevégre kapni, mert annyira finom volt, hogy még fotózás elfogyott:

Ha volt valami, amit nagyon utáltam a házimunkában, az a mosogatás. Művészi túlzás lenne azt állítani, hogy most már szeretem, de egy ideje sokkal jobb viszonyba kerültem vele, és ennek a történetét szeretném elmesélni.

Azt tudni kell, hogy jelenleg egy olyan albérletben lakom, ami full berendezett volt eredetileg. Ezalatt azt értsd konyhai viszonylatban, hogy a konyhaszekrény- és fiókok a maguk teljes felszereltségében pompáztak, az elmúlt 60 év legmenőbb lábosaival, fazekaival, mindenféle keverőtálak tömkelegével, étkészlet, poharak, bögrék, életlen kések sorozata és persze tányérok minden mennyiségben. 

Idén nyáron jelent meg Tisha Morris RENDTERÁPIA könyve, s eme szent pillanatban én éppen a kiadó panziójában töltöttem pár napot, így első kézből volt lehetőségem lecsapni rá. Amikor a kezembe vettem és kinyitottam, mellbevágott egy mondat belőle: 

"Ha olyan dolgok vannak a lakásunkban, amelyeket nem kedvelünk vagy nem akarunk ott tudni, azokra a határokra fognak emlékeztetni, amelyeket hagytunk, hogy megsértsenek."

Gyorsan be is csuktam a könyvet. Elkezdett bennem dolgozni ez a mondat. Annyira utáltam azt a sok felesleges cuccot a konyhában, és azt, hogy a saját kevés, praktikus dolgaimnak már nem maradt hely. Vettem egy mély lélegzetet és elkezdtem kipakolni a sok kéretlen cuccot a konyhaszekrényből. A főbérlő nagyon jófej volt, mert készséges volt együttműködni ezeknek az elhelyezésében. 

Amikor kiürült a szekrény felszabadultam. Végre volt hely az én jól átgondolt, funkcionáló és mindennapi használatban levő dolgaimnak, amik ráadásul színesek és szemetgyönyörködtetőek is számomra. 

Ez volt az a pont, amikor könnyűvé vált a mosogatás. Max napi 5 perces rutinfeladattá. Szándékosan olyan konyhai eszközöket birtoklok, amik szükségesek és nélkülözhetetlenek. Direkt csak ennyit. Nem akartam a végtelenített cuccok univerzumába tévedni, ahol ha bepiszkolódott pár bögre és tányér, semmi gond, mert ott a többi 50 tiszta a szekrényben. Na azt már nem. Mert így halmozódik fel a végtelen számú mosogatnivaló is, aminek aztán holnapután kiskedden sem lesz kedvem nekiállni.

De így, a kis véges számú, minimálisan szükséges dolgokat birtokolva olyan könnyen és jókedvűen állok neki a mosogatásnak, mint még soha. Talán, mert tudom, hogy nincs sok és mindjárt végzek, s így az örökkévalóságig tartó gondolat egy 5 perces  rutinfeladattá zsugorodott.  :) 

Ha neked is nehezen megy a mosogatás elkezdése, gondold át, hogy olyan dolgokat birtokolsz-e, amiket kedvelsz, vagy olyanokat, amiket nem is akarsz igazából a lakásodban tudni, és azokra a határaidra emlékeztetnek, amiket hagytál, hogy megsértsenek?

A minimalizmus csodás dolog, még a mosogatást is megszerettem általa!!! :)

Erről még nem írtam, de gluténérzékeny vagyok. Ez teljes mértékben meghatározza a táplálkozásomat. 10 éve derült ki, azóta olyan életminőségbeli javulást tapasztalok, hogy soha semmilyen körülmények közt sem csalok ebben. 

A minimalizmus nálam ekkor kezdődött, az étkezésemben használt alapanyagok alapos megszelektálásával. Írtó kellemetlen volt, mert ez nem egy kívánt, szándékos döntés volt, sőt az elején igazi szenvedéssel járt. De mivel azonnal jobban lettem miután kiürült a glutén a szervezetemből, így soha nem is volt kérdés, hogy ezen túl így és csakis így táplálkozom majd. 

Sok mindennel kísérleteztem, az elején még egy gluténmentes blogot is vezettem, de ma már ez olyan természetes és könnyed számomra, mint a reggeli fogmosás. Úgy fogtam fel, hogy ez olyan, mint egy matematikai képlet, ugyanazokat az ételeket eszem, csak más alapanyagokat helyettesítek be az eddig megszokottak helyett.

Tegnap kaptam egy csomagot a SCHÄR cégtől, benne gluténmentes finomságok az aktuális újdonságaik közül.

Meg tudtam állni, hogy nem bontom ki, hanem úgy gondoltam, hogy elkészítem Nektek a blog első videóját, ahol közösen nézzük meg, hogy mit rejt a dobozka. Mivel már nagyon meg akartam kóstolni, ez egy jó apropó volt, hogy gyorsan nekiálljak videózni. Szeretnék rendszeresen videókkal kedveskedni Nektek, és a személyes fejlődésemben is konkrét céljaim vannak ezzel. :)

Örülök, hogy olyan ajándékcsomagot kaptam, ami később nem alakul át felesleges cuccá, hanem megehető és könnyen eltüntethető :) . Kész szerencse, hogy nem beauty blogger vagyok :D

Fogadjátok szeretettel a videót :)

Hajnali 4:30-kor csak ritkán kelek, de ma indokolt eset volt. Ez nem csak egy sima munkanap, hanem előtte egy shiatshu kezelést is kapok, ami azon kevés dolgok egyike, amiért érdemes ilyen korán kelni. ((Persze 23h-kor még azért meg is írom... :D ) ((Update: hajnali 1-ig, nooormális Maaargit???? :)))

Kis csúszással 6:30 helyett 7:10-kor meg is érkeztem a PS Shiatshu Stúdióba. Imádom azt a nagy teret és minimalizmust, ami ott van. Semmi felesleg, de minden szép és ízléses. 

Megbeszéljük hogy vagyok, hol érzek bármiféle kellemetlenséget és miért. A kezelés mindig személyre szabott és az éppen aktuális állapotnak megfelelő. Mivel mostanában a gyomorideggel szorosabb barátságot is kötöttem, de sírni nem sírtam, így a gyomor-lép meridiánjaim részesültek kezelésben első sorban. A kezelés nagyon kellemes volt: az akupresszúrás pontokon szisztematikusan haladva lett kezelve e két meridián. Kellemesen ellazultam a kezelés alatt, ami segített újra a középpontomba kerülni. Támogatást kaptam az elengedésben és a befogadásban, a földelésben, az anyai minőségben. Utána megbeszéltük a kezelést és, hogy mire érdemes most figyelnem egy kicsit. Jelen esetben az támogat a legjobban, ha sikerül megélnem a szabadságot; ez már önmagában is elég klassz gyomorideg ellen. Hogy képes vagyok tenni magamért, hogy szabad vagyok csinosnak lenni. Azzal engedett útnak Péter, hogy csak lélegezzek és csillogjak!

Utána villamos, metró (ahol többek intim zónáját is volt lehetőségem élvezni :))), és majdnem negyed órával előbb beértem a bio boltba. Bőven volt időm kényelmesen előkészülni a nyitásra. 

Az első hölgy xylitolt vásárolt. Megbeszéltük, hogy egy éve még kicsit olcsóbb volt, azóta drágább lett, meg a rezsi meg minden emelkedik- mondta.

Utána majdnem reggeliztem, mikor berohan egy középkorú hölgy, Emma néni. Zilált volt és zaklatott, mintha üldöznék és menekülne. Sietett. Kérte, hogy váltsam fel az apróit, százasok és kétszázasok papírpénzre. Felváltottam. az aprónak mindig örülök, nap elején meg különösen. Szerettem volna empátiát adni neki, ezért megkérdeztem tőle, hogy zaklatottságot érez-e valami miatt? Látszott rajta, hogy olyan terhet cipel, aminek a súlya alatt csaknem összeroppan; hogy éppen lábon hord ki egy idegösszeroppanást. Elmondta, hogy nagyon fél, hogy elveszik tőle az unokáját (akit ő nevel), mert nem tudja etetni, és ettől nagyon retteg, mert azt nem élné túl. Most valamelyik vonattal jött, és össze szedve minden bátorságát úgy kéregette össze azt az aprót, amit nálam beváltott, hogy enni tudjon adni az unokájának. Nem maffiás történet, ő egyedül van és nagy bajban...

Kimentem a pult mögül és átöleltem. Könnyekre fakadt és szorosan ölelt, miközben elzokogta a bánatát. Átéreztem a fájdalmát, ami a szívében volt. Miközben öleltem és sírt, kiadott mindent, ami a szívét nyomta. Hálás az emberségemért -mondta, s milyen ritka az ilyesmi manapság. Bíztattam, hogy ha egy csatát el is veszít, az még nem a háború vége. Nem akartam nagy "bölcsességeket" mondani, de ettől megkönnyebbült. Biztosítottam, hogy erre a helyzetre is van megoldás, még ha most nem is látjuk tisztán, hogy mi az. Elkértem a számát, hogy érdeklődhessek a hogylétéről. Arra gondoltam, hogy az internetnek olyan nagy ereje van és olyan sokan tudnánk neki valami kevéssel segíteni. Én hiszek abban, hogy minden helyzetre van legalább egy megnyugtató megoldás. Aztán elviharzott. Remélem hallok még felőle. (Napközben olvastam a 2 Korintusz 1:3, 4-et, ami pont idevágott és felemelő érzés volt alkalmazni :) )

10 óra lett. Kinyitott a szemben levő indiai bolt is. Szoli, a tulaj, amikor meglátta a szőkére festett hajamat (és az egy hét alatt -15kg-t, ami elég szembetűnő látvány azoknak, akik már megszokták az L-es méretemet...), egyből intett, hogy menjek oda, jobban szemügyre akar venni. A magyart törve, angolos magyarsággal a tudtomra adta, hogy jól áll a szőke és csinos is vagyok; de a combomon és a popsimon még van mit dolgozni - imádom az őszinteségét, és én is így gondolom. Javasolt napi 100 guggolást és kerékpározást. Szerencsére tőle és most már  egyébként sem sértődök meg az ilyesmin, hanem azon gondolkodom, hogy hogyan tudnám alkalmazni a kapott tanácsot. (Régebben az ilyesmit súlyos támadásnak véltem az egóm ellen, de rá kellett jönnöm, hogy ettől tönkre tud menni egy kapcsolat, ha az őszinte visszajelzést így élem meg...) Ezeket tényleg be kell iktatnom a mindennapjaimba. Gondolkodtam azon is, hogy fogadok egy személyi edzőt (tudtok ajánlani valakit???). 

Aztán egymást váltották a vásárlók, amikor nem jöttek még olvasni is tudtam egy kicsit egy biblián alapuló kiadványt, amit a pályaudvaron az állványról vettem el a múlt héten, amikor kint voltak vele a Tanúk. Nagyon inspiráló volt, kisebb jegyzetet is készítettem belőle, a kedvenc gondolataimból, amiket olvastam. 

Aztán áru jött meg vásárlók, és Lenke is. Aztán egyedül maradtam, kicsit fáradtam, 3 körül volt egy holtpontom, negatív gondolataim is jöttek egy épp aktuális élethelyzetemmel kapcsolatban. Aztán jött Feri, egy idős mozgás- és hallássérült törzsvásárló. Leült, mondta most van egy kis ideje, a párját várja, addig itt marad. Kérte a kis termékeit, aztán áraztam, ő meg nagyon kapcsolódott volna. Szegény, pont a holt pontom kellős közepén. Fáradt is voltam, árazni való és volt épp elég, és még a nem túl építő gondolataim is folyamatosan kísértettek. S persze belekérdezett abba, amiről nem akartam beszélni. Átérezte a fájdalmamat, kedves volt. Eszébe jutott, hogy még van egy kis dolga és elment, csomagmegőrzést vállaltam. :)

Éreztem, hogy most nem jó egyedül lennem. Felhívtam egy barátomat, hogy beugrik-e hozzám ma; de sajnos nem volt jó neki. Adott támogatást telefonon keresztül. Azt tanácsolta, hogy amennyire csak tudom növeljem meg a teremet. Extrovertálódjak, nyissak kifelé; figyeljek meg másokat, a járókelőket, helyezzem a fókuszomat kívülre. Hálás voltam érte. Nyilván semmi újdonságot nem mondott ezzel, de amikor elönti a szívemet a bánat, akkor jól jön egy kis iránymutatás. 

Átmentem a szomszédba a mobilosokhoz. Túl sok közös alapunk nincs, de azért beszélgettünk mindenféle felszínes és jelentéktelen dologról. A kérdésre, hogy hogy vagyok csak sírni tudtam (végre, mert mostanában nem ment), s megkönnyebbültem. Szerencsére vásárlók is jöttek, aztán utána még beszélgettünk. Az egyikük mondta, hogy jól van, most megkönnyebbültem, de azért nehogy most meg önsajnálatba essek. Ezt nem találom bunkóságnak, számomra kijózanító volt, és pont a megfelelő időben, és az is jó, hogy egy idegentől. 

Vásárlók jöttek-mentek, s egyszer csak bejön egy hölgy, izgatottan, hogy kipakolhatja-e a táskáját, mert attól fél, hogy elvesztette a BKV bérletét. Persze, nyugodtan. Villámgyorsan kipakolta a pultra a táska tartalmát (szerintem minimalista volt :)), s végül meglett a bérlet. Fellélegzett. :) Kiderült, hogy az onkológián dolgozik. Ó, szuper, mert pont van egy anyajegyem, amibe a fodrász belevágott és tudni szeretném, hogy gond van-e vele. Kiderült, hogy csak adminisztrátor, de egy rokona vagy barátnője szakember. Elmagyarázta, hogy hogy jutok el a Kék Golyó utcába, aztán adtam neki névjegykártyát és azt mondta megkérdezi és felhív és segít, hogy megnézzék nekem. Jót kapcsolódtunk, nagyon örültünk a találkozásnak. :)

Kis holt idő volt, olvasgattam, és bejött egy kb korombeli hölgy csinos ruhában. "Csak nézelődik" jeligére. Igazán nem akartam a bogarászásban megzavarni, de nem tudtam megállni, hogy ne dicsérjem meg a csinos ruháját. Nagyon tetszett. Megkérdeztem, hogy mindig ilyen csinosan öltözik-e, és mióta fontos ez neki. Azt mondta igen, és szerinte ez a korral jár. :)) Valahogy igénye lett rá. Elmondtam, hogy nekem a csiniség eddig nem nagyon volt fókuszban. Pedig nagyon csinos vagy - mondja. Ja, hát most már igen... De eddig a kényelmes is bőven elég volt. Aztán rájöttem, hogy a kényelem és a csinosság jól megférnek együtt :). Bevonzott egy csomó vásárlót :) Amikor elmentek ismét kapcsolódtunk. Általában fordítva szokott lenni, de most én kaptam tőle egy spontán coachingot. :) Jó, hogy már nem félek felvállalni a sebezhetőségem, és van bátorságom őszintén vállalni és megmutatni, hogy mi él a szívemben.  Megerősített abban, hogy 2017 a munka éve lesz az életemben, és feloldott egy nagy félelmet is bennem a vállalkozással kapcsolatban. Mindig attól rettegtem, hogy mi lesz, ha beteg leszek és nem lesz bevételem és nem tudom fizetni a járulékokat. Hát lehet szüneteltetni. Ohhh, yeeeah... :) Mint ahogy az egyetemen is lehet passziváltatni egy félévet. Meg is beszéltünk jövő hétre egy "randit": ő thai masszázst kap én meg coachingot :) és mindenki boldog lesz. :) Elérhetőség csere, fb-on bejelölés, nagy ölelés és örömködve búcsú. 

Zárás és rohanás a vonatra. Van 5 percem az indulásig és kígyózó sor a pénztár előtt. Már épp kezdtem elfogadni, hogy egy óra múlva megy a következő, mire egy érett nő, aki soron következett hangosan megkérdezte, hogy senki sem siet? Mert akkor ő megy, de ha igen, átengedi a helyét a pénztárnál. A sor legvégéről kiabáltam, hogy de én igen, és hálásan köszönöm. Hova kell menni? Kettes kassza. Ahh, szuper. Jegy, áfás számla, kész. Induláskor hangosan megköszöntem az egész sornak, hogy előre engedtek, csúcspillanat volt. Hálás voltam ennek a sok embernek, hogy így támogatta, hogy elérjem a vonatot.

Hiszek az emberi jóságban. :)

Rohanás a peronra, ötödik vágány. A vonatnál összefutottam kedvenc túraboltosommal, Bélával; invitált, hogy üljek mellé, ott van a sárga táska, addig ő azt hiszem elszív egy cigit. Felszálltam, sárga táska megvan, de egy szűk kettes ülésen. Megyek vissza Bélához, megköszönöm a kedves invitálást, de nekem ennél nagyobb térre van szükségem, tovább megyek. Már az első kocsiban járok, számomra kényelmes hely sehol. Négyes ülésen szeretek ülni, lábamat feltéve (ez van :). A legelső része előtt le van zárva a tolóajtó. Jelzi a srác, aki ott ült, hogy azt már sokan próbálták elhúzni, de nem sikerült. Na majd én intézkedek, gondoltam. Megkérdeztem a kalauzt, ő nem is tudott róla, hogy be van zárva. Előzőleg egy csoportnak volt lefoglalva és véletlenül zárva maradt. Kinyitotta :). Hát igen, a kommunikáció ajtókat képes kinyitni :)))

Tanácstalan vagyok, hogy hova üljek. Jelzi az ajtónál ülő, hogy nála van hely. Odapattanok. Van kényelmesen hely a lábamnak is. Keleti kényelem, nyugati nyugalom :))) Egy pörgős humánnal van dolgom, vidám és beszédes, egész úton vicceseket csacsog. Rájöttem mennyire hiányzik a humor az életemből mostanában. Egész úton mosolyogtam a sztorijain, jó volt. Útközben bemutatkoztunk, ha már így alakult, aztán hamar Fehérvárra értünk, s leszállt. Lassan én is megérkeztem, és gyalogolhattam 2,5 km-t a szuper jó időben haza. Egész nap vártam ezt a mozgást. Nagyon jól esett. 

Nagyon klassz nap volt, érdekesen jóleső kapcsolódásokkal. A kapcsolatteremtésben hiszek, elégedettség és derű van bennem, ha arra gondolok milyen sokféle emberrel sikerült ma kapcsolódnom. :)) Köszönöm, hogy ez lehet nekem! Hogy mindig megismerkedek lelkesítő és inspiráló emberekkel!!! Hála érte!!! :))) És szeretem ezt a jövés-menést is. Az utazás miatt is, és az emberek miatt is. :)

Mielőtt találkoztam volna a minimalizmussal bementem valahova, megtetszett valami, megvettem, és diadalittasan sétáltam ki vele a birtoklás mámorító érzésével.

Aztán később, mikor marketinget tanultam megtudtam, hogy nem is a birtoklás, hanem az ÚJ, az újdonság tesz átmenetileg (amíg ki nem fizetem és utána még egy icipicit) boldoggá. Ilyenkor ugyanis az agy dopamint, egy boldogsághormont kezd el termelni. ((De jó hír, hogy minden élvezetes új dolognál ezt teszi, úgyhogy ehhez nem kell vásárolnod:))

Mielőtt megismertem volna a minimalizmust minden nap vásároltam rengeteg mindent. Pl új ruhát és cipőt heti több alkalommal vettem, s a háztartási üzletből sem távoztam sosem ötjegyű összeg otthagyása nélkül. 

Persze engem is beszippantott az amerikai (rém)álom: dolgozz sokat, csinálj karriert és szórd a pénzt mindenféle menő cuccra, függetlenül attól, hogy valóban létszükség-e az adott dolog avagy nem.

Legelőször KonMarival* találkoztam, első körben 30 zsák ruhától és cipőtől váltam meg, majd ezt megdupláztam mikor megértettem a minimalizmus lényegét. Még mindig van mit csemegézni a cuccaim közül, ezért amikor itthon vagyok, a kedvenc tevékenységem az, hogy felmérem, hogy mire nincs már szükségem és szisztematikusan megválok pár szatyor cucctól, amit rászorulóknak adományozok.

Amit egykor oly mámorítóan gyűjtögettem és nem képezi létszükségletem tárgyát, azt ma már gátlástalanul kihajítom. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment. 

Őszintén bevallom, hogy ilyen előélettel néha (vagy sokszor) ma is kihívás, hogy ne vásároljak meg valamit a pillanat hevében pusztán azért, mert megtetszik. 

Ezért készítettem egy kérdéssort vészhelyzet esetére, amikor a dopamin szintem az egekben van és minden porcikámmal azon vagyok, hogy a kívánt cuccot megvegyem. De a szakállas mondás szerint ugye minden fejben dől el, és ehhez nekem ezt az ábra nagy segítség. Megosztom veled, mert hátha Neked is. 

Fontos azonban előre bocsátani, hogy itt nem arról van szó, hogy nincs pénzed és ezért nem veszel meg dolgokat! A minimalizmus nem a szegénységről szól, hanem az egyszerűségről!!!!

*KonMarira ma már van, hogy nálam nyílik a bicska, mert számomra nonszensz és a józan ésszel ellenkező dolog az, hogy ha nekem 200db kosztüm s szoknya szikrázó örömet okoz, mindegyikhez passzoló többszáz magassarkúval, akkor az oké. Hát nem oké. Nekem nem. Méghozzá azért nem, mert a birtoklás, mint tevékenység roppant fárasztó dolog és rengeteg időt és energiát felemészt.

Nem akarom végtelen hosszúra nyújtani ezt a posztot, de egy következőben ezt részletesen kifejtem. Addig kíváncsi vagyok a Te véleményedre is, írd meg kommentben!!! :)

... Aztán koleszos lettem. Életem legimpulzívabb önismereti kalandja volt. Imádtam, hogy egy csomóan lakunk egy helyen. Az egész úgy kezdődött, hogy a mi kollégiumunk, ami lánykolesz volt és a fiúkolesz közösen KiMitTudot rendezett rögtön az első héten. Gondoltam poénból én is benevezek versmondás kategóriában. Wass Albert: Üzenet haza versét szavaltam, aminek az utolsó pár versszaka számomra elementáris. Ezt általában át is tudtam adni, de nem gondoltam volna, hogy ez bármiféle helyezésre is elég lehet, mert nagyon tehetséges, gyakorlott fellépők színes kavalkádja mutatta meg magát. Mindenféle kategória volt, kedvenceim a tánc és az ének; igazi kulturális est volt. 

Aztán egyszer csak vége lett, és következett az eredményhirdetés. Újdonsült szobatársaim elkezdtek szurkolni, hogy érjek el valamiféle helyezést. Teljesen felesleges - csitítgattam őket, hogy ne izguljanak-, láttátok milyen szuper produkciók voltak, számomra ez az egész csak poén amúgy is. De aztán, csak rám ragasztották ezt az izgalmat, és arra gondoltam, hogy na jólvan, egy harmadik hely az tök jó lenne, van mindenféle nyeremény, köztük egy csomó finomság is, azt közösen megennénk az esti beszélgetés alatt. 

Kihirdetik a 3. helyezettet (az egyik csaj, akinek én az első helyet adtam volna). Aztán a másodikat (a másik csaj, akinek én szintén az első helyet adtam volna). Valamiért ekkor úgy gondoltam, hogy semmi esélyem nincs, mondtam is a lakótársaimnak, hogy hát ez nem jött össze, bocsi csajok, majd beülünk valahova sütizni kárpótlásul, amiért nem nyertem meg a finomságokat. 

Épphogy megegyeztünk a közös sütizésben, amikor kihirdették az első helyet. Legnagyobb meglepetésemre a zsűri az én nevemet mondta. Meg is kérdeztem tőlük, hogy ez nem valami tévedés-e véletlenül, de megerősítették, hogy nem, és ez a zsűri egybahangzó döntése volt. Ezen harsányan fel kellett röhögnöm, aztán illedelmesen megköszöntem az ajándékcsomagot, amit  még aznap este fel is faltunk a többiekkel. 

Meglátogatott Eta néni a szobámba, és gratulált (amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, mert ez az egész csak egy poén volt számomra). Ő viszont komolyan vette, sőt vérszemet is kapott, s mutatta serényen, hogy utólagos engedelmemmel milyen további versenyekre nevezett be (városi, megyei és országosra). 

Nagyon szerettem kulturális életet élni a koleszban, amihez a közös alkotás (festés, mozgásszínház és a koleszújság szerkesztése is hozzá tartozott). De még ennél is jobban szerettem szocializálódni, felmenni másokhoz és végig röhögni az estét. Buli volt az egész.

A kollégium egy tipikus hely, ahol az ember elsajátíthatja a minimalizmust, hiszen kevés a hely amúgy is, tárolásra meg még inkább (egy nagyon-nagyon szűk öltözőszekrény). És milyen jól hangozna, ha azt írhatnám, hogy csak a legszükségesebb dolgaim voltak nálam, és azoknak nagy jelentősége volt... De nem. Az igazság az, hogy rengeteg cuccot tároltam abban a mini szekrényben. HA rendesen be akartam csukni a szekrényajtót, akkor alaposan be kellett gyömöszölni a sok cuccot. ÉS mivel sokkal több volt benn a cucc, mint a hely, írtó nagy kupi uralkodott mindig ebben a csöpp öltözőszekrényben. Megnyugtatott, hogy ezzel nem voltam egyedül, cuccokat halmozó kamaszok általános problémája ez, amin általában jókat nevettünk és nem voltak vasalást igénylő dolgaink. :)) 

Nektek milyen koleszos élményeitek vannak? :)

Röhej, de tényleg. Hajnali 3:30 van és felkeltem posztot írni. Már többször is szívesen feldobtam volna a témát a csoportban, de aztán egyből le is beszéltem magam, hogy "na majd persze, pont az én hívószavamra, mi?!"

De most más a helyzet, most ezzel álmodtam (ami valószínűleg azt is jelentheti, hogy nagyon akarom), és nagyon élénken él bennem az élmény, mert annyira valóságos volt.

Szóval... minden bátorságomat összeszedve, mert én egy kis nyuszi vagyok...

Nagyon szeretnék egy minimalista csoport talit!!!!

Világ életemben csapatjátékos voltam, és eddig két olyan téma érdekelt igazán mélyrehatóan, amire rendszeres találkozókat szerveztem. Az egyiket 10 éve, és a mai napig működik az országban két megyeszékhelyen.

Azt álmodtam, hogy először a "kemény maggal" találkoztunk, akik szívesen lennének a bizonyos időközönként megtartott találkozóknak a mozgatórugói.((Nagyon jól sikerült és mindenkinek inspiráló volt! :) ))  Első körben ötletelnénk, mert szeretném, ha a találkozókon a kötetlen, spontán beszélgetéseken túl releváns tartalmakat is megosztanánk egymással. Akár egy-egy témát is feldobhatunk egy-egy talira. Erre lehet persze improvizálni is, viszont, ha mélyebben belemegyünk, utána olvasunk, az a tapasztalatom, hogy az általában a személyes fejlődésemben is sokkal hasznosabb szokott lenni. A kemény mag, avagy a szervezők mintegy moderátorként is jelen lennének a tematikus részben, segítve, hogy témánál maradjunk.

Más témában ezt úgy csináltuk, hogy akinek volt a témához kapcsolódó szolgáltatása, terméke vagy akármije, az hozhatta magával és ott praktikusan át lehetett tőle venni. Most itt konkrétan arra gondolok, hogy a minimalizmusba sok minden beletartozik, pl a hulladék minimalizálása is jó esetben (zero waste, less waste). ÉS ha valaki otthon készít erre alternatívákat mért ne hozhatná el. Persze nem nagyüzemi dolgokra gondolok, és azt sem szeretném, ha az adok-veszeken lenne a hangsúly, de ha valakinek pl az anyukája horgol mosható pamut korongokat vattakorong helyett, te meg nem tudsz horgolni, de szívesen vennél tőle párat, akkor ezt megtehesd.

Vagy, ha szeretnél megtanulni vattakorongot horgolni, akkor azt is szívesen megmutatom a kötetlen részben.

Gondolok még vászon zacsikra, méhviaszos pamutra, amikkel a nejlont klasszul ki lehet váltani és házilag is elkészíthetők. Vagy ha valaki rákapott a szappankészítésre otthon (ami elég addiktív, függőséget okoz :D ), és ebből kifolyólag többet csinált, mint ami otthon elfogy, más meg szívesen használna kézműves szappant, akkor a kellemes a hasznossal találkozhasson. Vagy ilyenek a házilag készített kozmetikumok is. Van, aki szívesebben megveszi ezt egy ökomamitól, mint egy üzletben...

Más témánál az vált be, hogy van egy tematikus rész kötetlen beszélgetéssel (tehát egy előre feldobott téma), és van egy teljesen kötetlen rész, amikor privát kapcsolódhatunk egymással.

A bloggerek a tali után képes élménybeszámolót szoktak írni a blogukban, ami kettős célt szolgál: releváns tartalmat és az élmény átadását a saját szemszögükből azoknak, akik bár ott szerettek volna lenni, de nem tudtak eljönni.

Mit szólnátok ehhez? Lenne rá igény? Van valaki rajtam kívül, akit nem kifejezetten minimalisták vesznek körül és erőt, inspirációt merítene egy ilyen találkozóból? Szívesen megélnéd a közös értékrendet, az együttműködést, a támogatást olyanokkal, akiknek szintén fontos a minimalizmus?

Én nagyon sok poszt és komment után voltam így amit megosztottatok a csoportban, hogy de jó lenne talizni! :)

Ha szívesen lennél a kemény mag (szervező), akkor kérlek jelezd a poszt alatt, akár csak azzal, hogy beírod, hogy kemény mag.

Olyan 5-6 éves lehettem, amikor időnként meglátogattunk egy idős házaspárt, akik tőlünk kb fél órára laktak autóval. Nem rokonok voltak, a szüleim barátai. Nagyon kedves, jó szándékú emberek.

Közel s távol nem volt egyetlen ház sem; egy tanyán laktak rengeteg állattal. Főleg birkák, de baromfi, kutya és cica is volt a háznál. (Talán még egér is. ) Az egész olyan volt, mintha 100 évet visszamentünk volna az időben. Egy nagyon egyszerű házban laktak, ahol nem volt se víz, se villany. De ez számukra nem jelentett gondot. A vizet kútból húzták, világítani pedig gyertyafénnyel is lehet, ha nagyon muszáj; bár nyáron a sötétedés elég későn van, így azt jelzi, hogy ideje lefeküdni, mert reggel a nappal az állatok is kelnek.

 Igen, villany sem volt. Se rádió, se tévé, számítógépről (főleg internetről) és mobiltelefonról akkor még hírből sem hallottunk. Ők aztán igazán a természetben éltek. Földet műveltek, állatokat tartottak, sohasem unatkoztak. A bácsi pásztor volt, az állatokkal foglalatoskodott; a néni pedig háziasszony volt, finom, tápláló ételeket főzött saját bio alapanyagból. Boltba nem nagyon jártak, mert mindenük megvolt. Egyszerű életet éltek és nem voltak felesleges dolgaik. Egymást szerették, nem a tárgyakat.

Amikor meglátogattuk őket mindig nagyon vendégszeretőek voltak, jó szívvel adták amijük volt. Világi mércével mérve szegénynek voltak titulálva, mert nem az Amerikai Álmot élték (dogozz sokat, keress sok pénzt és vásárolj sokat). Én ezt gyerek fejjel nem értettem, nagyon is gazdagnak láttam őket. Minden nap együtt voltak, sokat beszélgettek, nagyon szerették egymást és másokat is.

Lehet, hogy mások ötcsillagos szállodában vannak; nekik viszont ott volt az egész csillagos égbolt.

Különleges élmény volt náluk lenni. Azt a minőségű békét, harmóniát és emberséget, ami ott volt, még sosem tapasztaltam. Szerettem ott lenni. Amikor a szüleim kibeszélgették magukat és ideje volt indulni, én semmi hajlandóságot nem mutattam, egyáltalán nem akartam elmenni. A néni kérlelni kezdet, hogy maradjak ott egy hétig. Felcsillantak a szemeim, az szuper, mindenben segítek majd, csudaklassz! Kérlelni kezdték a szüleimet is -mert nekik nem volt saját gyerekük, de úgy képzelték, hogy ha lenne, olyan lenne, mint én; nagyon hasonszőrűek voltunk- s a szüleim végül belementek. Megengedték, hogy ott maradjak. A náluk töltött idő alapéletélményem lett.

Érdekes, hogy gyerekként egyáltalán nem zavart, hogy csak az a ruhám van, amiben mentem, s nincs velem egy sereg játék és személyes kacat sem. Ennek egyáltalán semmi jelentősége nem volt. Később hoztak utánam pár váltóruhát, és az egy hétből kettő lett. :)

Nem volt szükségem vásárolt dolgokra. Etettem a cicát, simogattam a birkákat, zöldborsót pirgáltam, a kertet gazoltam, faággal a homokba rajzoltam, mindenféle terméseket gyűjtöttem, kavicsokkal kirakóztam, összegyűjtöttem a tojásokat, amit ma úgy mondanánk, hogy a boldog (= kertbe kapirgáló)  tyúkok tojtak. Mindenbe bevontak, és állandó jelleggel ott sündörögtem körülöttük. Többnyire sütött a nap, néha jött egy nyári zápor, de annak is örültünk, mert megöntözte a növényeket, és sokkal gyorsabban nőttek.

Ők tanítottak meg malmozni is. Kint a homokba rajzoltuk a "pályát" és kavicsok voltak a bábuk; bent papíron babbal játszottuk.

A kútból húztunk vizet, a sparhelten melegítettük és lavórban fürödtünk. Érdekes élmény volt, hamar megszoktam, nem vágytam luxusra meg összkomfortra, mert klasszul meg tudtuk oldani enélkül is. Ugyanaz lett a végeredmény: tiszta és finom illatos voltam a szappantól. Hajat csak jó időben mostam, a napocska volt a hajszárító. Hosszú, barna sörényem volt, befonva hordtam többnyire. Nagyon szerettem, amikor a hajammal babrálnak; fésülik vagy frizurát készítenek egyre megy. :)

Esténként fürdés után meséket mondtak és énekeltek nekem. Kifinomult emberek voltak magas érzelmi intelligenciával. Sosem hallottam őket panaszkodni.A nagyvilág híreiről nem is hallottak, és végtére is teljesen mindegy volt nekik, hogy ki nyert az amerikai elnökválasztáson. Nem politizáltak, nem érintette őket. Az állatok reggel ugyanúgy felkeltek, és ugyanúgy kint ettek a mezőn, akármilyen oldali kormány volt is éppen hatalmon. A házimunkát is ugyanúgy végezték, az ebéd is ugyanúgy főtt.

10 éve olvastam egy újságíróról, aki meglátogatott egy idős házaspárt az alföldön, akiknél szintén nem volt villany. Különösen az érdekelte, hogy mit lehet télen csinálni, amikor nincs kinti munka és amúgy is hamar sötétedik. A válaszuk nagyon szívmelengető volt számomra:

"Ülünk a sötétben és simogatjuk egymást."

- De órákig??? - csodálkozott a riporter.

- Igen, egész este, amíg el nem alszunk - válaszolt a bácsi.

Nagyon szomorú voltam, amikor letelt a 2 hét és haza kellett menni. Iszonyúan furcsa volt a régi kerékvágás, és nem is tetszett annyira, mint ez a két hét.

Ez az egész pár éve tudatosult bennem. Imádok mindent, ami régi. Elvégeztem egy népi bútorfestő képzést, szívesen javítok fel széppé ócska bútorokat. És egy időben rengeteg vintage stílusú otthont osztottam meg a facebookon. Amikor elkezdtem futni a természetben, hazafelé sétáltam a végén, hogy minél tovább tartson, és közben felhívtam anyukámat. Ő mesélte, hogy volt egy ilyen epizód is az életemben, és teljesen beugrott az egész, és végre fény derült rá, hogy miért vonzódom annyira a régi, ódoni, népi dolgokhoz. :)

Még egy éve sincs, hogy rájöttem, igaz a közhely miszerint "a pénz nem boldogít". Frappáns válaszom erre az volt, hogy "de amit pénzen megveszek, az igen". És valóban. Kb 5 percig, amíg el nem múlik az eufória.

Gyerekkorom óta ömlik rám a médiából -és ha nem remeteként élsz, akkor talán rád is-, hogy a boldogságom attól függ, mi mindent veszek meg pénzen. Szép lesz a bőröm, karcsúbb leszek, vonzóbb, menőbb, és persze boldogabb. Mert hát végső soron ez a reklám üzenete.

Gyerekként a szüleim önellátóak voltak, apukámnak emellett volt egy "rendes" állása is a 'biztonság kedvéért'; anyukám főállású anyaként otthon volt és ellátta a teendőket a házban és a ház körül.

Boldog, kütyümentes gyerekkorom volt. Ha kisvárosban éltünk, akkor a város szélén, de leginkább kis faluban és egy tanyán. Klassz volt, hogy nem kimentünk nagyritkán a természetbe, hanem a természet részei voltunk. Feltöltött, tiszta levegő, madárcsicsergés, rengeteg ötlet és együtt töltött idő.

Nyári estéken az udvarban olvastam sötétedésig a hintaágyon. Közben halkult a madárcsicsergés, és rázendítettek a tücskök. A cica mellém bújt, dorombolt, és elaludt.  Meg-meg álltam a regényben, elképzeltem, hogy én is ott vagyok, majd folyattam az olvasást, aztán besötétedett.

Minden este megnéztem a naplementét. Mert látszott, nem takarták el házak, semmiféle város-vírus.

Aztán ahogy teltek az évek és egyre többet tévéztem, -mert majd' minden helyiségbe került egy-, valahogy akkor is hatott rám, ha nem akartam. Minél többször láttam és hallottam, annál inkább elhittem, hogy akkor és csak akkor leszek boldog, ha mindazt megveszem, amit a reklámok csalafinta módon rám akarnak sózni.

Sok minden történt, aztán egy haláleset kapcsán úgy alakult, hogy egyedül maradtunk anyuval. 3 gyerek. Nehéz volt neki egyszerre apának és anyának is lenni; nem csak érzelmi szempontból, hanem anyagilag is.

15 éves koromtól elkezdtem diákmunkát vállalni a nyári szünetben; 16 évesen a középiskola mellett is tanítás után. Jó volt, hogy diákként sokféle munkába kaptam bepillantást, így világossá vált számomra, hogy mit nem akarok majd felnőttként csinálni. Az is kiderült, hogy miben vagyok jó, és hol lehet karrier lehetőség is, ha kitartó vagyok. Mert hát a karrier és a pénz fontos hívószavak, ha elhiszi az ember, hogy a reklámozott dolgoktól lesz boldog, amiről eddig esetleg azt sem tudta, hogy létezett.

És így folytatódott tovább: továbbtanulás és mellette munka, és végül nem is abban lettem igazán ügyes, amit eleinte tanultam, mert a marketing másik oldala is beszippantott diákként, és kiderült, hogy ez megy nekem, és élveztem is. Meglettek az végzettségeim ilyen irányban is, így már nemcsak zombi fogyasztó voltam, hanem egy csavar a marketing gépezetben is.  

Azt tanították nekünk, hogy ha nem mi húzzuk ki a vásárló zsebéből a pénzt mindenféle marketing trükkel, akkor megteszi majd más helyettünk; és hát ugye az alapfizetésen túli jutalék sem volt elhanyagolható motiváció.

Szerettem volna esténkként nem szembe köpni a tükröt, így megpályáztam álmaim bio boltjában egy 4 órás állást. A próbanap után a tulaj hivatott az irodájában, és elismerését kifejezve felkért, hogy az üzletvezető legyek.

Nagyon lelkes ifjú titán voltam, 3 hónap alatt megdupláztam a bevételt. Úgy gondoltam, hogy ezekkel a termékekkel senkinek sem ártunk (és valóban nem, de azért sok mindent rásóztunk sok mindenkire).

Aztán kiégés persze, kis szünet, majd újrakezdés. Mellette rengeteg mindent tanultam, amik gyerekként álmom volt és piacképes szakmának bizonyul. Mert hát karrier, ugye, az fontos. Meg amúgy is, hátha valamelyik az igazi szenvedélyem lesz. ÉS lett is. A keleti masszázsterápiák.

Talán  itt találkoztam először "élőben" a lecsendesedés és a lelassulás gondolataival és élményével, hogy ez mennyire építő, lélekemelő és feltöltő. De innen még nagyon hosszú út vezetett a minimalizmusig. Külön posztban ezt is elmesélem, hogy volt. :)