... Aztán koleszos lettem. Életem legimpulzívabb önismereti kalandja volt. Imádtam, hogy egy csomóan lakunk egy helyen. Az egész úgy kezdődött, hogy a mi kollégiumunk, ami lánykolesz volt és a fiúkolesz közösen KiMitTudot rendezett rögtön az első héten. Gondoltam poénból én is benevezek versmondás kategóriában. Wass Albert: Üzenet haza versét szavaltam, aminek az utolsó pár versszaka számomra elementáris. Ezt általában át is tudtam adni, de nem gondoltam volna, hogy ez bármiféle helyezésre is elég lehet, mert nagyon tehetséges, gyakorlott fellépők színes kavalkádja mutatta meg magát. Mindenféle kategória volt, kedvenceim a tánc és az ének; igazi kulturális est volt.
Aztán egyszer csak vége lett, és következett az eredményhirdetés. Újdonsült szobatársaim elkezdtek szurkolni, hogy érjek el valamiféle helyezést. Teljesen felesleges - csitítgattam őket, hogy ne izguljanak-, láttátok milyen szuper produkciók voltak, számomra ez az egész csak poén amúgy is. De aztán, csak rám ragasztották ezt az izgalmat, és arra gondoltam, hogy na jólvan, egy harmadik hely az tök jó lenne, van mindenféle nyeremény, köztük egy csomó finomság is, azt közösen megennénk az esti beszélgetés alatt.
Kihirdetik a 3. helyezettet (az egyik csaj, akinek én az első helyet adtam volna). Aztán a másodikat (a másik csaj, akinek én szintén az első helyet adtam volna). Valamiért ekkor úgy gondoltam, hogy semmi esélyem nincs, mondtam is a lakótársaimnak, hogy hát ez nem jött össze, bocsi csajok, majd beülünk valahova sütizni kárpótlásul, amiért nem nyertem meg a finomságokat.
Épphogy megegyeztünk a közös sütizésben, amikor kihirdették az első helyet. Legnagyobb meglepetésemre a zsűri az én nevemet mondta. Meg is kérdeztem tőlük, hogy ez nem valami tévedés-e véletlenül, de megerősítették, hogy nem, és ez a zsűri egybahangzó döntése volt. Ezen harsányan fel kellett röhögnöm, aztán illedelmesen megköszöntem az ajándékcsomagot, amit még aznap este fel is faltunk a többiekkel.
Meglátogatott Eta néni a szobámba, és gratulált (amivel nem nagyon tudtam mit kezdeni, mert ez az egész csak egy poén volt számomra). Ő viszont komolyan vette, sőt vérszemet is kapott, s mutatta serényen, hogy utólagos engedelmemmel milyen további versenyekre nevezett be (városi, megyei és országosra).
Nagyon szerettem kulturális életet élni a koleszban, amihez a közös alkotás (festés, mozgásszínház és a koleszújság szerkesztése is hozzá tartozott). De még ennél is jobban szerettem szocializálódni, felmenni másokhoz és végig röhögni az estét. Buli volt az egész.
A kollégium egy tipikus hely, ahol az ember elsajátíthatja a minimalizmust, hiszen kevés a hely amúgy is, tárolásra meg még inkább (egy nagyon-nagyon szűk öltözőszekrény). És milyen jól hangozna, ha azt írhatnám, hogy csak a legszükségesebb dolgaim voltak nálam, és azoknak nagy jelentősége volt... De nem. Az igazság az, hogy rengeteg cuccot tároltam abban a mini szekrényben. HA rendesen be akartam csukni a szekrényajtót, akkor alaposan be kellett gyömöszölni a sok cuccot. ÉS mivel sokkal több volt benn a cucc, mint a hely, írtó nagy kupi uralkodott mindig ebben a csöpp öltözőszekrényben. Megnyugtatott, hogy ezzel nem voltam egyedül, cuccokat halmozó kamaszok általános problémája ez, amin általában jókat nevettünk és nem voltak vasalást igénylő dolgaink. :))
Nektek milyen koleszos élményeitek vannak? :)
