Még egy éve sincs, hogy rájöttem, igaz a közhely miszerint "a pénz nem boldogít". Frappáns válaszom erre az volt, hogy "de amit pénzen megveszek, az igen". És valóban. Kb 5 percig, amíg el nem múlik az eufória.

Gyerekkorom óta ömlik rám a médiából -és ha nem remeteként élsz, akkor talán rád is-, hogy a boldogságom attól függ, mi mindent veszek meg pénzen. Szép lesz a bőröm, karcsúbb leszek, vonzóbb, menőbb, és persze boldogabb. Mert hát végső soron ez a reklám üzenete.

Gyerekként a szüleim önellátóak voltak, apukámnak emellett volt egy "rendes" állása is a 'biztonság kedvéért'; anyukám főállású anyaként otthon volt és ellátta a teendőket a házban és a ház körül.

Boldog, kütyümentes gyerekkorom volt. Ha kisvárosban éltünk, akkor a város szélén, de leginkább kis faluban és egy tanyán. Klassz volt, hogy nem kimentünk nagyritkán a természetbe, hanem a természet részei voltunk. Feltöltött, tiszta levegő, madárcsicsergés, rengeteg ötlet és együtt töltött idő.

Nyári estéken az udvarban olvastam sötétedésig a hintaágyon. Közben halkult a madárcsicsergés, és rázendítettek a tücskök. A cica mellém bújt, dorombolt, és elaludt.  Meg-meg álltam a regényben, elképzeltem, hogy én is ott vagyok, majd folyattam az olvasást, aztán besötétedett.

Minden este megnéztem a naplementét. Mert látszott, nem takarták el házak, semmiféle város-vírus.

Aztán ahogy teltek az évek és egyre többet tévéztem, -mert majd' minden helyiségbe került egy-, valahogy akkor is hatott rám, ha nem akartam. Minél többször láttam és hallottam, annál inkább elhittem, hogy akkor és csak akkor leszek boldog, ha mindazt megveszem, amit a reklámok csalafinta módon rám akarnak sózni.

Sok minden történt, aztán egy haláleset kapcsán úgy alakult, hogy egyedül maradtunk anyuval. 3 gyerek. Nehéz volt neki egyszerre apának és anyának is lenni; nem csak érzelmi szempontból, hanem anyagilag is.

15 éves koromtól elkezdtem diákmunkát vállalni a nyári szünetben; 16 évesen a középiskola mellett is tanítás után. Jó volt, hogy diákként sokféle munkába kaptam bepillantást, így világossá vált számomra, hogy mit nem akarok majd felnőttként csinálni. Az is kiderült, hogy miben vagyok jó, és hol lehet karrier lehetőség is, ha kitartó vagyok. Mert hát a karrier és a pénz fontos hívószavak, ha elhiszi az ember, hogy a reklámozott dolgoktól lesz boldog, amiről eddig esetleg azt sem tudta, hogy létezett.

És így folytatódott tovább: továbbtanulás és mellette munka, és végül nem is abban lettem igazán ügyes, amit eleinte tanultam, mert a marketing másik oldala is beszippantott diákként, és kiderült, hogy ez megy nekem, és élveztem is. Meglettek az végzettségeim ilyen irányban is, így már nemcsak zombi fogyasztó voltam, hanem egy csavar a marketing gépezetben is.  

Azt tanították nekünk, hogy ha nem mi húzzuk ki a vásárló zsebéből a pénzt mindenféle marketing trükkel, akkor megteszi majd más helyettünk; és hát ugye az alapfizetésen túli jutalék sem volt elhanyagolható motiváció.

Szerettem volna esténkként nem szembe köpni a tükröt, így megpályáztam álmaim bio boltjában egy 4 órás állást. A próbanap után a tulaj hivatott az irodájában, és elismerését kifejezve felkért, hogy az üzletvezető legyek.

Nagyon lelkes ifjú titán voltam, 3 hónap alatt megdupláztam a bevételt. Úgy gondoltam, hogy ezekkel a termékekkel senkinek sem ártunk (és valóban nem, de azért sok mindent rásóztunk sok mindenkire).

Aztán kiégés persze, kis szünet, majd újrakezdés. Mellette rengeteg mindent tanultam, amik gyerekként álmom volt és piacképes szakmának bizonyul. Mert hát karrier, ugye, az fontos. Meg amúgy is, hátha valamelyik az igazi szenvedélyem lesz. ÉS lett is. A keleti masszázsterápiák.

Talán  itt találkoztam először "élőben" a lecsendesedés és a lelassulás gondolataival és élményével, hogy ez mennyire építő, lélekemelő és feltöltő. De innen még nagyon hosszú út vezetett a minimalizmusig. Külön posztban ezt is elmesélem, hogy volt. :)