Ha volt valami, amit nagyon utáltam a házimunkában, az a mosogatás. Művészi túlzás lenne azt állítani, hogy most már szeretem, de egy ideje sokkal jobb viszonyba kerültem vele, és ennek a történetét szeretném elmesélni.
Azt tudni kell, hogy jelenleg egy olyan albérletben lakom, ami full berendezett volt eredetileg. Ezalatt azt értsd konyhai viszonylatban, hogy a konyhaszekrény- és fiókok a maguk teljes felszereltségében pompáztak, az elmúlt 60 év legmenőbb lábosaival, fazekaival, mindenféle keverőtálak tömkelegével, étkészlet, poharak, bögrék, életlen kések sorozata és persze tányérok minden mennyiségben.
Idén nyáron jelent meg Tisha Morris RENDTERÁPIA könyve, s eme szent pillanatban én éppen a kiadó panziójában töltöttem pár napot, így első kézből volt lehetőségem lecsapni rá. Amikor a kezembe vettem és kinyitottam, mellbevágott egy mondat belőle:
"Ha olyan dolgok vannak a lakásunkban, amelyeket nem kedvelünk vagy nem akarunk ott tudni, azokra a határokra fognak emlékeztetni, amelyeket hagytunk, hogy megsértsenek."
Gyorsan be is csuktam a könyvet. Elkezdett bennem dolgozni ez a mondat. Annyira utáltam azt a sok felesleges cuccot a konyhában, és azt, hogy a saját kevés, praktikus dolgaimnak már nem maradt hely. Vettem egy mély lélegzetet és elkezdtem kipakolni a sok kéretlen cuccot a konyhaszekrényből. A főbérlő nagyon jófej volt, mert készséges volt együttműködni ezeknek az elhelyezésében.
Amikor kiürült a szekrény felszabadultam. Végre volt hely az én jól átgondolt, funkcionáló és mindennapi használatban levő dolgaimnak, amik ráadásul színesek és szemetgyönyörködtetőek is számomra.
Ez volt az a pont, amikor könnyűvé vált a mosogatás. Max napi 5 perces rutinfeladattá. Szándékosan olyan konyhai eszközöket birtoklok, amik szükségesek és nélkülözhetetlenek. Direkt csak ennyit. Nem akartam a végtelenített cuccok univerzumába tévedni, ahol ha bepiszkolódott pár bögre és tányér, semmi gond, mert ott a többi 50 tiszta a szekrényben. Na azt már nem. Mert így halmozódik fel a végtelen számú mosogatnivaló is, aminek aztán holnapután kiskedden sem lesz kedvem nekiállni.
De így, a kis véges számú, minimálisan szükséges dolgokat birtokolva olyan könnyen és jókedvűen állok neki a mosogatásnak, mint még soha. Talán, mert tudom, hogy nincs sok és mindjárt végzek, s így az örökkévalóságig tartó gondolat egy 5 perces rutinfeladattá zsugorodott. :)
Ha neked is nehezen megy a mosogatás elkezdése, gondold át, hogy olyan dolgokat birtokolsz-e, amiket kedvelsz, vagy olyanokat, amiket nem is akarsz igazából a lakásodban tudni, és azokra a határaidra emlékeztetnek, amiket hagytál, hogy megsértsenek?
A minimalizmus csodás dolog, még a mosogatást is megszerettem általa!!! :)